A Karib tenger Kalózai

2. rész

Veszélyes vihar

Nyugodt utunk volt egy ideig, és a tenger csendesen hullámzott körülöttünk, a hajónk, pedig megállíthatatlanul siklott, beleszerettem ebbe az életbe, mint az én barna hajú Will-embe. De hát nem közelíthettem hozzá, hiszen férfinak hisz…

Talán ezért is maradtam még náluk, miután megtudtam úti céljukat: Jack kapitány régi hajóját vettük üldözőbe, a Fekete gyöngyöt…erről a hajóról hallottam a legtöbb kísértet történetet. Barbarossa kapitány keze alá került, legénysége, és ő maga is kísértetek, és ezt Jack is megerősítette. Nem nagyon tudtam, mért megyünk a hajó után, azt hittem, a becsületét szeretné a hajójával visszaszerezni a kapitány, de mekkorát tévedtem…

Aztán aznap este a tenger vészjóslóan hullámzani kezdett, én, pedig fejvesztve rohantam Jack-hez.

-         Kapi...kapitány úr… - lihegtem kifáradva – a tenger, vihar közeledik, és ez nem gyerekjáték!

-         Rendben! Köszönöm Nemo!

-         Uram!

A kapitányunk felszaladt a fedélzetre, és kiadta az utasításokat. Vitorlát fel… ez az én dolgom volt, és minél gyorsabban teljesítenem is kellett, bár ez igazán reménytelennek tűnt. Megragadtam az egyik kötelet, és elkezdtem felmászni rajta, miközben Jack mindenkit mozgásban tartott. Megcsúszott az egyik kezem, de még idejében visszakapaszkodtam, senki sem figyelt rám, és ha meghaltam volna, az csak a legvégén derült volna ki. Szomorúan fejet hajtottak volna, ha pedig a hullámra lelnek, és meglátják, hogy nő voltam, meggyalázzák… tehát nem szabad meghalnom… nem okozhatok csalódást Willnek. Felmásztam a kötélen, és elkezdtem a vitorlát felvonni egyedül. Will vett először észre, és a segítségemre sietett. Együtt tekertük fel a vászon óriást, miközben a szél majdnem elfújt minket, és a hullámok dobálták a hajót. Egyszer majdnem felborultunk…

- Tartsd erősen! – kiáltott át. Túlságosan is rá figyeltem, és megcsúszott a kezem, lefordultam az árbocról, és majdnem a tengerbe zuhantam. – Nemo!!! – kiabált kétségbeesetten, de nem volt értelme, hiszen a vihartól senki nem hallhatta. Már csak egy kézzel fogtam a csúszós rudat, miközben Will minden erejét összeszedve rögzítette a vitorlákat. Már majdnem sikerült felkapaszkodnom, de visszaestem, és elkezdtem zuhanni.

- Will!

Nekiütköztem valami hegyesnek, ami felszakította a ruhámat és belevágott a mellembe… már éreztem a halál szagát, de Will erős keze rákulcsolódott a derekamra, és együtt repültünk vissza, fel a vitorlához.

-         Will… - mondtam, és elájultam. Rengeteg vért vesztettem el, mivel a seb nagyon mély volt, és pillanatok alatt vér borította a ruhámat, és már Willt is, aki ekkor nagyon meglepődött, és halkan felkiáltott… a szétszakított ruha alatt meglátta a seb által kettémetszett melleimet…

Folytatjuk…