Az autogram-kérő levél

Hellóka! Nos, itt egy újabb időölő marhaság, de most kollégám is van 
ám! Egyik barinőm, Zsoldos Alexandra, a továbbiakban Xandi, Szandi, 
Jinx, stb. A regénynek titulált mű alapjai egy beszólástól fakad, amit egyik tanárunk tett beteges rajongásunkra, de ez még az olvasók számára titok! :-)
A cselekményről: Az időpont, a kezdeti helyszínek és némelyik szereplő 
reális, a többi nem annyira, de erről is majd később… 
Következésképpen (sajnos) Magyarországon élünk és virulunk, továbbá 
mindketten a 10 osztályt tapossuk. Korunkat tekintve ebből kifolyólak 
kevésnek mondhatjuk. A cselekmény a Molière-féle 3-as egységen 
alapul, tehát egy időben, egy helyen, egy cselekmény folyik, de az egész
 mű nem egy nap alatt zajlik.
Tehát MAJDNEM minden egyezik. Egyetlen, először aprónak tűnő dolog 
más. A valóságban elvetett, de tervezett (!) autogram-kérő levelet 
elküldtük Londonba. A további száguldó események sorozata ennek 
a „semmiségnek” köszönhetőek. Mivel nem vagyunk teljesen 
megbuggyanva, bármennyire is állítja azt mindenki, a levelünk nem egy 
egyszerű levél! Ugyanis rengeteg poén, javaslat, vicc, és egy kis 
szemtelenség is lapul. Hogy egy példát említsek a rengetegsok közül, 
azt írtuk (poénból), hogy küldjön nekünk egy-egy repülőjegyet, hogy 
meg tudjuk látogatni, mert biztos tudnánk vele „valamit kezdeni”… 
(Persze autogramot is kértünk, és azt is irtunk, ha nem eredeti, nagy baj 
lesz…). Nos, végül is abban egyeztünk meg Jinx-el, hogy az én címemet adjuk meg a levél tetején.

Egy héttel később…

Már megint! Tesin pontosan 4 kört futottam az ígért 5-ből, de 
Kormos „tanár úr” még így sem volt megelégedve velem! Nem tudom mit
 kéne tennem, hogy békén hagyjon. Talán futni a halálos szívrohamig? 
Azt azért nem… Köszönöm, de megfelel a fél- és év végi hármas 
osztályzat! Na, mindegy. Lehetséges, hogy megszólal a 
csengő „jajszava”? És igen! Végre valahára felcsörög az imént említett 
tárgy. Hála!!! Mivel még haza is kell mennem, nem lett jobb kedvem. Ma 
is, mind mindig, Aquincum-nál elköszöntem Szanditól, mert most haza 
kell mennem mielőbb, hogy neki eshessek a postaládának. De addig az 
egy megálló erejéig is meg tudtuk trécselni a legújabb pletyiket a „mi” 
Orlandónkról…
Mire hazaértem, már tényleg HULLA FÁRADT voltam, de azért 
megnéztem a postaládát. Tartalma: Pár csekk, számla, miegyebek, de 
SEMMI külföldi levél, ami arra utalna, hogy megfogtuk az Isten lábát. 
Talán majd holnap, de egyre fogy a türelmem! Ill. a türelmünk.

	Másnap…
Xandinak sajnos már megint azt kellett mondanom, hogy nem kaptunk 
semmilyen levelet. De maghívtam suli után hozzánk, hátha malacunk 
lesz! Kérlek Istenem, ha hallasz, a nevünkben rúgd seggbe a mi 
Orlinkat, hogy vonszolja oda magát az íróasztalához, és írjon két rohadt 
cetlit, amire a nevét írja! Olyan nagy kérés ez!?
Hazafelé eredeti aláírási lehetőségeinket latolgattuk. Kultúráltan 
kiszedtem, illetve inkább kirángattam a leveleket a postaládából, majd 
levágódtunk a lépcsőre, hogy nincs-e esetleg feltűnő levél, például olyan, 
amiből fehér por folyik ki… Aztán egy feltűnően vastag levelet vettünk a 
kezünkbe. (Nem férreérteni, mindkettőnknek két keze van, nem 
vagyunk sziámi ikrek!) Vagy egy olyan magas telefonszámlát tartok a 
kezemben, mint az Empire State Building? DE NEM! Ez egy LEVÉL 
LONDONBÓL!!! Szandival felpattantunk és berontottunk a lakásba, mint
 hasmenéses a (foglalt) WC-re. Magasabb angoltudásom miatt előjogot 
kaptam a levél elolvasási ügyében, és kinyitottam a borítékot. Egy levél 
volt benne (meglepően), és két ’melléklet’. Először a pontosan 
összehajtott levelet nyitottam szét. Rettenetesen angolos kiejtéssel 
olvasni kezdtem a levelet, majd fordítottam, hogy azért ne csak én 
értsem. Orlando láthatóan saját kezűleg írta. Kb. ennyi a fordítás:


Kedves Szandi   Márti!

Nagyon jó látni, hogy ilyen rajongóim is vannak. A dolgok, amiket irtatok, 
rettentően humorosak, nagyon tetszettek, viszont nagyon sajnálom, 
hogy nem ismerlek titeket személyesen, úgy érzem, a legtöbb 
rajongómat csak a filmjeim, és az aláírásaim érdekli, a többi már nem 
nagyon érdekli őket. Ezért úgy döntöttem, hogy a ti leveletek volt a 
legjobb ebben az évben, így eleget teszek minden „követelménynek”, 
amit írtatok. Természetesen én intézem a szállást és az összes 
költséget.

Csóközön, Orlando Bloom

U.i.: A (névre szóló) kisebb cuccokból minden kiderül! :)

Ezután még egyszer kézbe vettem a borítékot, és kivettem, ami még 
benne volt. Átnyújtottom a MÁSIKAT Jinxnek. Egy-egy saját kezűleg aláírt 
kép, és… (dobpergés)
REPÜLŐJEGY! Nem is akármilyen! Első osztályú jegy! Tehát erről 
hablatyolt a levélben! Xandival csak ámultunk és bámultunk! Természetesen kihasználjuk a lehetőséget, és meglátogatjuk 
emberünket. A jegy holnap utánra, csütörtökre szól. Csak közlésül: Ma 
2003. Október 28.-a van, kedd! És még valami egy-egy VISA kártya a 
nevünkre, rajta cetli, hogy mind2 kód: 1234.
A délután további részét fantáziálással tötöttük, majd lázasan keresni 
kezdtük az útlevelem, amit 15 őrjítő perc után megtaláltam az egyik 
fiókban. Mivel Szandinak haza kellett mennie, elbúcsúztunk és 
kikísértem.
-Ne csinálj semmi őrültséget, míg nem ülünk azon a repülőn! Ismerlek 
ám! – mondta Szandi, mikor már az ajtóban álltunk.
-Szoktam én? – Erre sokatmondó tekintettel nézett rám. – Jó, jó!

Mielőtt még valami őrültséget tett volna Szandi, gyorsan felhívtam, hogy
 erről a dologról senkinek ne beszéljünk, és nehogy eldugja nagyon azt a
 jegyet, mert elfelejti, hogy hová rakta, erre ő lecseszett, hogy ez 
magától értetődő, és szinte lecsapta a kagylót.

Reggel a suliban épp a házimat írtam, mikor beesett az ajtón Jinx. 
Miután felkelt, felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha meglógnánk a 
suliból és elmennénk cipőt ill. cipőket venni, mivel mindkettőnknek ez a 
kedvenc „kiegészítője”. Lélekszakadva rohantunk le a lépcsőn, de „Mörfi” nem kegyelmezett. Koseluk Katalin, az osztályfőnökünk, és egyben 
némettanárnőnk jött velünk szemben fel a lépcsőn. Mivel gyorsan 
kapcsoltam, ezt mondtam:
-Jó reggelt tanárnő! A Szandi nagyon fájlalja a hasát, az elöbb már hányt 
is egy sort a WC-ben, úgyhogy szerintem jobb, ha haza kisérem! 
(Eközben Szandi „beteg lett” és eltorzult az arca a „fájdalomtól”.) 
Koseluk tanárnő jóindulatúan felajánlotta, hogy majd ő hazaviszi Szandit, de udvariasan elutasítottam az ajánlatot, majd elrongyoltunk. 
Természetesen mindenhol a kártyákat használtuk, majd egy bankomat-
ba bedugva megtudtuk, mennyi pénz van a kártyákon. Mind2 kártyán 2 
millió forint volt, most már kevesebb, de annyi volt. Jó mi? De nyugi, 
nem költjük el az egészet! Taxival mentünk haza, és egyeztettük 
óráinkat és talink helyét idejét.


	

Másnap…
Jinx-el a tranzitban várunk az indulásra. Később még írok!
…
Most foguk leszállni a gépről nem kevesebb, mint 15 óra után! De 
kezdjük az elején. Miután felszálltunk a gépre, megkaptuk a „Welcome” 
pezsgőt, közben még szálltak be az utasok, majd mikor már majdnem 
elindultunk az egyik stewardess csaj beleszólt a mikrofonba, hogy Miss 
Molnár és Miss Zsoldos szálljon le a gépről, mivel valami probléma van a 
jegyünkkel. Szégyenszemre lekullogtunk a gépről, majd odajött egy 
egyenruhás fiatalember hozzánk, hogy várjuk itt egy picit, visszaszerzi a 
csomagjainkat és indulhatunk. Erre én:
-Hová??
-Jaj, elnézést. Én egy magángép pilótája vagyok, és azt az utasítást 
kaptam, hogy szállítsam önöket Los Angeles-be. Én intéztem el, hogy ne menjenek el ezzel a géppel. Elnézést, de mindjárt elrepülnek a 
csomagjaik, ha nem intézkedem…
Ezután kb. fél órát vártunk a palira, majd egy busszal elmentünk szinte a 
repülőtér másik végébe, ahol egy egész kis gép várt, ezek szerint ránk.
 Szóval felcaplattunk a gépre, és formás, de cseppet sem kicsi popóinkat 
a kényelmes ülésekbe helyeztük és bekötöttük a biztonsági öveket. Már javában fantáziáltunk, mikor kijött a pilóta a fülkéjéből, hogy van nála 
valami, ami nekünk szól, erre elővett egy VHS kazit, és betette a 
lejátszóba, elindította, majd visszament vezetni…

Röviden és tömören: Az amatőr felvételen Orlando Bloom látható, amint
 szövegel:
Köszönt minket, majd még mond pár közérdekű infót és ezt mondja: 
Szabályok nincsenek, sem anyagi korlátok, de ezt már meg is írtam. 
Mikor megérkeztek, várlak titeket!
Hát, azt sem tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk. Mikor leszállunk a luxus-
járműről, maga Orlando Bloom fog üdvözölni bennünket!

A rezidenciánkon…
OK. Megint az elején kezdem: Mikor kiszálltunk a gépből, rögtön vagy 
100 fotós kezdett el sütni, a lépcső alján pedig ott állt Ő. ORLANDO
 BLOOM, maga. Úgy mosolygott, mint a tejbetök, mikor lépkedtünk 
lefelé a lépcsőn, mint Galadriel a Gyűrű Szövetségében…
-Szép jó… estét! - mondtam, mert elég fura ez az időeltolódás.
-Hello! Puszit nem kapok?! – kérdezte nagyon cuki angol kiejtéssel. – 
Erre a „nyakába borultam”, és adtam neki pár hatalmas, cuppanós 
puszit. Miután végre sikerült visszafognom magam, Szandi is „végzett” 
vele. Ezután kb. 15 percet pózoltunk a fotósoknak, majd Orli közölte, 
hogy az Ő házában fogunk lakni! Limóval el is mentünk a villájához, 
majd O. megmutatta a „járást”, és mindent lefotóztunk…
Az egész „házacska” kb. 500 m2, de nagyon kreatívan van berendezve! 
Most megyünk kipróbálni a jacuzzit, úgyhogy majd később elemezzük, 
hogy milyen teste van a MI Orlandónknak! :-)