4. rész

avagy:

Ez is jól kezdődik…

Június 12. este

Kedves naplóm. Ma volt életem legrosszabb napja, jól kezdődik mi? Szóval: ma Orli nélkül indultunk el felfedezni a város, mert neki dolgoznia kellett mennie. Az Elizabethtown című filmjének előkészületeit kellett befejeznie.

Megnéztünk egy csomó helyet Zolival és Szaszával. Voltunk a „Két torony”-nál is. Iszonyatos pusztítás lehetett ott, s ez a pusztítás a mi barátságunkra is átragadt.

-         Tök jó ez a hely. -szólt Szösz akkor még vidáman.

-         Aha, tök rendi Orli! Úgy szeretem!!!!!!!

-         Jah, mert van értelme!

-         Tom, hogy nincs, de akkoris olyan helyes!

-         Legyen…

-         És olyan jó színész! Az összes Orli filmet imádom!

-         Fejezd már  be!

-         Mi van?

-         Nem veszed észre, hogy k***vára idegesítő, hogy állandóan róla beszélsz? Egész nap csak ezt hallom: Orli ilyen helyes, olyan rendes…nyafinyafi Orli baci…

-         Nem kell velem lenni, ha ilyen véleményed van rólam!

-         Tudod mi? Haggyál engem békén! Omolj a kis Orlid karjaiba!

-         És az nem számít, hogy ő hozott el minket ide?????

-         Bár ne jöttem volna el!

-         Szállj le rólam, és ne sértegesd őt!

-         Rendben. Nem szólok hozzád többet, csókolgasd csak a te kis Szented lábujjait!

-         Hé csajok! – szólt közbe Zoli, hátha sikerül lecsillapítania minket.- Elég legyen, ne kapjatok már össze ilyen kis hülyeségen!

-         Fogd be! – válaszoltam neki vissza csípősen.

Az út további részén Szandi Zolival dumált, én pedig már alig vártam, hogy hazaérjünk, és beszélhessek erről Orlival. Sztem Zoli pártatlan. Akkor is! Nem igaz, hogy állandóan Orliról beszélek…na jó, van benne valami, de hát ha olyan helyes!

Június 12. éjfél

Megvacsoráztunk, aztán Zoliék „turbékolva” felhúztak a szobájukba, és én elővettem a naplóm.

-         Olyan szomorúnak látszol, egész este nem szólaltál meg. Most is csak írsz. Történt valami? – érdeklődött Bloom.

-         Á semmi, csak elvesztettem a legjobb barátnőmet!

-         De mi történt? Mi miatt?

-         Miattad! – Ordítottam, megpróbált lecsitítani, de nem ment, elég ciki lehetett neki, mivel az egész étterem felfigyelt ránk. „Már megint egy rajongó aki bedilizett…” gondolhatták.

-         Azt mondja, mániákus vagyok, és túl sokat…szóval, hogy szerinte beléd vagyok zúgva…de ez nem igaz! Szeretem, ahogy színészkedsz, meg helyes vagy, de ennyi!!!! –mondtam, kicsit lejjebb csavarva a hangerőmet.

-         Hááát igen…na jó, biztos megtudjuk valahogy ezt oldani. Szerintem hagyj fel ezzel a „mániákus” viselkedéssel!

-         De ez nem mániákus!

-         Hát, egy kicsit talán mégis az!

-         Én csak örülök neked! Kössz, hogy te is ilyen megértő vagy!!!

-         Ann! – kiáltott utánam.  Én minden erőmet összeszedve futottam, kiakartam futni a világból is. Már majdnem utolért, de még előtte bezárhattam a szobám ajtaját.

-         Koppkoppkoppkoppkoppkoppkoppkoppkoppkoppkoppkopp…. – „döngette” az ajtót. – engedj be, nem akartalak megbántani. – a szobából kihallatszó szipogás elnyomta a külvilág zajait…

Június 13. délután

Orli beszélt Szandival, így egy kicsit jobb lett a helyzet. Ma ő is eljött velünk, úgymond békebírónak. Már csak két napot töltünk itt, remélem addig helyre jön a helyzet.

Egyébként egy aqva parkban töltöttük a napot.

Június 14. este.

Már beszélő viszonyban vagyunk, de csak úgy udvariasan. Visszaköltözött a szobámba, és így kicsit helyrejött a barátságunk. Most ő fürdik. Remélem azért megbékél, nem akarom örökre elveszteni a legjobb barátnőmet.

Egyébként Orlival már kibékültünk:

A vacsorából sétáltam éppen fel egyedül, amikor megálított, megölelt, és ezt mondta:

-         Ne haragudj rám, csak próbálj kicsit megvátozni. – kérlelt. – Meg kell értened! Ez a helyzet nagyon bonyolult, de meg kell értened, hogy Szandinak, és nekem is nehéz. Mindketten szeretünk téged, csak néha kicsit túllősz a célon.

Ekkor elsírtam magam. Igazuk volt, én vagyok a hibás.

-         Köszönöm.

-         Mit?

-         Jaj Orli!

-         Ne sírj!

Folytatjuk…